Példamutató példátlanság

Békés, kora nyári reggeli döcögés a Budakeszi úton. Azon mélázok, hogy milyen jó volt ilyenkor suliba járni, utolsó két hét, nyári ruha, Ó-IÓ-CIÓ. Pont mint ez a kistücsök itt előttem a zebrán: röpköd két copfi, piszkafa lábacskákon hellokittis cicanaci, mellette apu, magas-szélesvállú-szakállas, viccesen mutat a hátán rózsaszínű Elzás-Frozen hátizsák. Nyilván nem az övé, hanem a kishercegnőé. De akkor miért nem ő viszi?

Megmondom: szerintem mindegy, ki viszi.

Viheti a csöppség, hisz az övé és korán megtanulja, mi a feladata, felelősséget tanul, vigyázni a holmijára, előre gondolkodni, nem pakolom tele mindenfélével, mert nehéz lesz. És viheti apu is, mert a nagy segít a kicsinek, az erős cipel a gyönge helyett, korán megtanulja, hogy ezt így kell tenni. Ő csak ugrándozzon, hiszen gyerek és süt a nap és mindjárt vége a sulinak. Nincs jó vagy rossz megoldás. Ők így csinálják.

Gyerekkoromban mi nem voltunk bevonva a házimunkába. Az volt a vezérelv, hogy mindenki a maga dolgát csinálja meg, de azt maximálisan. Mamink dolga volt a háztartás, mienk a tanulás. Kapott is szegényem hideget-meleget, hogy majd rendetlen kislányok leszünk. Én mostanra a kényszeresség határát súrolóan vagyok elpakolás- és rendmániás, plusz ragyog körülöttem minden. És mamiként is így tettem: nem volt takarítás kampány szombat délelőttönként, folyamatosan mindig rend volt és minden este kitöröltem a fogkrém cseppes mosdót. Ezt láttam, ezt hoztam magammal. Persze, ha kidöntötték és kiborult, együtt estünk neki, de nem volt heti beosztás, ki mit és mikor pucol ki. Telt-múlt az idő. A felnőtt két lányom körül most csak moderált a csillogás és elegánsan kifejezve inkább funkció szerinti lakásfelhasználók. Többet kellett volna bevonnom őket, hogy sikáld ki, töröld le és vidd ki?

Nincs egyedüli jó megoldás, nincs üdvözítő jó tanács. Minden sülhet el mindenféleképpen. És mindenki csak a maga módján, emlékein, tapasztalatain felnőve fogja csinálni, akkor is, ha az interneten mást olvas. Nálunk úgy tűnik, én vittem a rózsaszínű Elzás-Frozen hátizsákot. Mint az a magas szakállas apu ma reggel a Budakeszi úton. A lényeg, hogy ne érezzük nyomorultul magunkat, ha eltérünk az átlagtól vagy kilógunk a nagykönyv lapjai közül. Ugrándozzanak, amíg tudnak, aztán úgyis beállnak a sorba, hogy körülöttük már más ugrándozhasson, ha eljön az ideje.