Múlnak a gyermekévek

"Teenager-nek lenni annyi, hogy mindig van mire hivatkozni: még gyerek vagyok. Mint a hamburger az étlapon: már nem kérem, de legyen ott, legyen választható. Hát, most ez lekerül menüsorról ..." - mondja Hanna a 20. születésnapja előtt.

Van aki egy pillanat alatt felnő - az élet erre kényszeríti, korhoz sincs kötve. A többséggel azonban nem egy éjszaka alatt történik meg. Van aki olyan lassan lépi át a felnőttkor küszöbét, hogy észre sem veszi. Vagy mert magasan tartja a fejét és messze néz, vagy amúgy is a föld fölött lebeg mert boldog, esetleg angyal.

Hogy ezt mi, szülők hogy vesszük észre? Az észrevevés lassan kúszik a tudatunkba, majd hirtelen összeáll. Valamikor akkoriban történik, amikor elköltözik otthonról és egyedül nyit számlát és telefon előfizetést. Amikor hazaérkezik repülővel, útban az autó felé már nem a te kezed fogja, hanem másét. Amikor már nem izgatja, hogy az előző napi buliról mikor ér haza és te mit szólsz, mert a kritikád nélkül is képes jól dönteni. Amikor már ő kérdez meg téged, hogy vagy és mire van szükséged. Amikor saját tervei vannak a jövőjéről és mesél róla. Amikor vigasztal a saját tapasztalatára támaszkodva. Amikor elkezd magára figyelni: mit vásárol, mit eszik. Amikor ő rendezi meg másnak hogy itt járt a Mikulás vagy a Nyuszi, mert amikor ő gyerek volt akkor bizony ott járt. Amikor elfogadja, hogy az életben senkinek nem teljesülhet az összes kívánsága. Amikor képes megküzdeni a lelkiismeret-furdalással. Amikor a függetlenség már nem félelmetes. Amikor tud tiszta szívből nevetni saját magán. Amikor megbocsátja a szüleinek, hogy emberek. Amikor nem másokat hibáztat. Amikor a gyerekkoráról mesél. Az első komoly döntésnél és ígéretnél. Amikor örömmel látogat haza. Amikor azt gondolod, már nem tudsz neki mit tanítani te, de ámulsz hogy miket tanítanak mások. Amikor már te kérdezel meg tőle egy angol szót. Amikor ruhát örökölsz tőle. Amikor lesznek dolgok amit ő tud jobban de azok már nem a pokémonok nevei. (Ha-ha, emlékszem ovisan az összeset tudta, próbálta tanítani nekem, mert azt mondta: mami, te kisgyerekeket altatsz, ilyenekről kell velük beszélgetni, ezt muszáj tudni!)

Gyerekkorban arról álmodozunk, hogy felnőttek legyünk. Na majd akkor nem mondja meg senki, hogy mindent egyél meg a tányérodról. Majd akkor teszek rendet, ha akarok. Majd akkor érek haza, ha kész vagyok. Majd addig nézek tévét, vagyok a barátaimnál, akkor megyek aludni és veszek rágót, amikor akarok ..., na majd ..

Aztán persze nem erről van szó. De ha boldog, emlékekkel teli gyerekkor van mögötte, az ellensúlyozza a felnőtté válással járó normális fájdalmakat.

A gyerekkor arra is való, hogy emlékeket gyártsunk a jövőnkbe. Ami ma mindennapos dolog, vagy hiszti, vagy szokás, rutin, kalamajka, aggódás, kaland, meglepetés, azt mind-mind véssük fel, fényképezzük le, rajzoljunk belőle képet és tegyük el egy biztos helyre. Például a szívünk közepébe. Ott jó helyen lesz.