Miért lettem gyerekorvos?

Az én történetemben nincs szenzáció, orvosdinasztia vagyunk, nagyszülő, nagynénik, szülő, testvér. Nálunk az a nehéz, hogy ne legyen valakiből orvos. Gyerekorvos pedig úgy lettem, hogy mentem tovább a kitaposott úton: nagypapám, nagynéném gyerekorvosok voltak, én ebbe nőttem bele.

Nagyapa házi gyerekorvos volt, otthon volt a rendelője. Délutánonként becsukták a nagy kétszárnyú ajtót és érkeztek a betegek. Ajtó-nyitás, ajtó csukódás, elfojtott beszélgetés és bizony egy-két sírás-rívás. Húgommal ijedten néztünk egymásra, vajon mi történhet. A rendelés végén aztán beszaladtunk a szobába, beleszippantottunk a sebbenzin szagú levegőbe és megnéztük a szemetesben a kidobott fiolákat, gyógyszerdobozokat.

Nagynéném a Bókay utcai Gyerekklinikán dolgozott. Hozta haza a történeteket és a történetek folytatásait, amit mindig izgatottan hallgattunk. Jobb volt, mint bármelyik mese, mert igazi kisgyerekekről szólt, igazi bajban és igazi jó véggel. A barátnői pedig ott dolgozó gyerekorvosok és nővérek voltak, ők is meseszereplők és később igazi ismerősök.

Ha meg begyulladt a fülem és a dunsztkötés sem segített és a "Nagymami, ez úgy dobol"-ból elege lett a családnak és a nagypapa sem vállalta, hogy ő okozzon fájdalmat a kisunokájának, akkor bemehettem vele a Gyerekklinikára. A fülfelszúrás rémségei mellett élveztem, hogy mindenki tudja ki vagyok, én pedig megismerhetem a történetek szereplőit.

Szóval, nem volt kérdés, hol a helyem.

Nagyon jó dolog volt, hogy jó néhány évvel később, az egyetem után "kiskolléganő" lehettem a Gyerekklinkán.

Tulassay professzor váltotta Miltényi professzort akkor, ő vezette a medikus vizitet is. Úgy alakult, hogy csupa női hallgató volt egyszer a csapat. Udvariasan és kedvesen megjegyezte, milyen kellemes, hogy ennyi medika kíséri és veszi őt körül. Én, nagy merészen: "Szívesen kísérgetném a professzor urat jövőre is!"

És sikerült. Másodmagammal felvettek. Akkor még nem volt rezidens képzés, úgy hívtak bennünket, hogy klinikai orvos. Sokan voltunk kezdők, barátok lettünk, összejártunk munka után. Jó kis csapat lettünk. Megszerveztük a klinikai karácsonyi ünnepségeket. Infúziós állvány és nagyizoláló kendő a műtőből volt a paraván a bábjátékhoz egyik évben, a gégészetről hoztuk le a vizsgálólámpát az árnyjátékhoz a másikban. Mindenki komoly beosztásban lévő főorvos, igazgató, vezető lett azóta.

Az én utam később elkanyarodott a szorosan vett gyermekgyógyászattól, majd később a Klinikától is, de a gyerekekkel való orvoskodás más területen mindig megmaradt.