Mi volt ma a suliban?

Kezdjük. Karcsi ötödikes, Viki harmadikos. Nem-nem, inkább így kezdem: minden nap feltesszük a kérdést a gyereknek, mi volt ma a suliban? Áh, ez is túl sablonos felütés egy jó kis bloghoz. Így unalmas. Miért, mi nem vagyunk unalmasak a gyereknek minden nap, amikor ezzel a konzerv-kérdéssel nyúzzuk?

Miért bosszant, ha konzerv-választ kapunk rá? Például ilyet: a.) semmi b.) szokásos c.) minden rendben ?

Nem azért tesszük fel persze a kérdést, mert hozzátartozik a jószülőséghez, adott esetben tényleg kíváncsiak vagyunk. (Kis kitérő: persze létkérdés is, mert nem jó a derültégből-villámcsapás telefon a suliból, hogy anyuka, Misi megint elfelejtette, vagy visszarúgott, nem-fizette-be, nem-fogadott-szót, a-házirend-hogy szól, több-szülő-is-jelezte-már, nem-jelent-meg, tudok-e-róla? A másik típusú telefon a baleset-hívás: leesett, betörte, vérzik, lázas. Ha a tanító néni vagy a suli száma villant fel a kijelezőn, már az ájulás kerülgetett. Emlékszem, amikor a lányok még kicsik voltak, már az óvó néni is így szólt bele a telefonba, amikor hívott: ne ijedj meg, nem történt baj, csak azt szeretném kérni, hogy ...)

Vissza a "mi-volt-ma-a-suliban?" témához. Szóval tényleg érdekel. Nem a katasztrófa elhárítás végett. Hanem tényleg. A "semmi, csak a szokásos" nem mond el sokat. Pedig én sokat szeretnék tudni a napjáról.

Nehéz jól kérdezni, hogy ne az ismerős egyperces legyen belőle, mint a "Hogy vagy? Köszönöm jól. Bővebben?" Ha pörög a napi rutin, a mozdulatok, a kérdések és sajnos a válaszok is rutinosak lesznek. Üljünk le és találjunk ki másfajta kérdéseket.

Ilyeneket például:

Mi az amit tanító néni a legtöbbet mond? Ha jönne egy űrhajó marslakókkal, mit szeretnél kit vigyen el az osztályból? Min nevettél ma? Ha most lenne ülésváltoztatás, ki mellé ülnél szívesen? Ha ma összefutnánk a boltban a tanító bácsival, mit mesélne rólad? Melyik óra volt a legunalmasabb? Milyen új tantárgyat vezetnél be ha egyszerre lennél varázsló és igazgató?

Ha az én lányaimat kérdezné valaki, hogy tereltük trükkösen a szót az aznapi sulira, azt felelnék, megkérdeztük, finoman főztek-e ma és mi volt az ebéd. A mi családunknak ez az egyik szeretet-nyelve. Aztán jöhetett a "szerinted-miért-írta-Gabinéni-a-dolgozat-aljára-hogy-kevés?"

Ha egyszer elkezdődik egy beszélgetés, azt már könnyű folytatni. Oké, ez működik a kisebbeknél, de a kamasznak már nem jöhetek az marslakós trükkömmel - gondoljátok joggal. Ha nem tudom kiszedni a tízévesből hogy telt a napja, mi lesz majd öt év múlva? Azért az sem lehetetlen. Most már tudjuk, hogy beszélgetést kell elindítani. A kérdés-felelgetés még nem beszélgetés. Ha azt akarod, hogy megnyíljon, az nem jó módszer, hogy leülteted és kérdéseket teszel fel. Sose működik, igaz? De ha mondjuk az autóban ültök - ott csapdában van mert nincs hova mennie - ÉS elkezdesz talán magadról mesélni, vagy jöhet a "képzeld-mit-olvastam" vagy az "azt-hallottam" nyitómondat. Még egy trükkje van az autós helyzetnek, talán nem is gondolunk rá: az autóban nincs szemkontaktus. A szemkontaktus alapjában nagyon fontos, de a helyzet az, hogy ez bizony, olykor meg is könnyítheti a kínosabb témákat és benne mindkettőtök helyzetét. Ilyenkor, na ilyenkor megtörténhet a csoda: hallgat, kommentál ÉS elmondja mit gondol rólad vagy - és jön a lényeg -, hogy vele ez hogy volt, ő mit gondol, ő hogy érzi magát. Autózás helyett aztán lehet együtt főzni, széklábat szerelni, ruhát selejtezni, szobát átrendezni vagy akváriumot pucolni együtt.

A kérdezés és a beszélgetés művészete. Óriási kaland.