Mama a moziban

"- De a mama küldött, amikor elment a moziba, hogy hozzam el Csoszogi bácsihoz, majd meg tetszik csinálni. Ideadta a pénzt is mindjárt." Csoszogi erre kemény és hajthatatlan lett. "- Úgy, amikor moziba ment, mondta az anyád, hogy hozd a Csoszogi bácsihoz! Hát mondd meg az anyádnak, azt üzeni a Csoszogi bácsi, vigye a cipődet a moziba, majd ott megcsinálják!"  A gyerek erre, ha lehet, még jobban megijedt, szinte siránkozni kezdett. "- Nem a moziba ment a mama, hanem az Újpesti Moziba takarítani!" (József Attila: Csoszogi, az öreg suszter)

Hogy élik meg a gyerekek, hogy anyu, apu dolgozik? Vagy újra dolgozni kezd? Ez persze legtöbbször anyu, aki eddig csak neki élt. És mi van, ha orvos és ügyeletes?

Ha ebbe nő bele, ez lesz a természetes. Ilyen világba született. Ha nincs változás, minden rendben. Apu dolgozik, anyu meg velem van itthon. A gyerekek mindig a változást sínylik meg. Ha lehet, ne egyszerre menjen a trónörökös oviba és anyu vissza dolgozni. Ne azért kelljen oviba menni, mert anyu immár nem többé 0/24-ban az enyém. Azért megyek oviba mert már óvodás vagyok. Anyunak lesz ideje, elmegy dolgozni, nem?

Aztán izgalmas a szülők munkahelyén is meg-megfordulni. " Sokat mentünk be a kórházba, amikor behívtak téged ..., de mi szerettünk a kórházba járni. Mindenki ismert minket, kaptunk finom kórházi teát meg kakaót, nézhettük a kórházi mesefilmeket, játszottunk a gyerekekkel vagy szórakoztattuk a nővéreket, amíg nem végeztél." Azért is jó, hogy olykor be-bevisszük magunkkal, mert el tud képzelni minket, hol vagyunk, milyen az, amikor nem vele vagyunk. Ismerjék csak meg, kollégákat, folyosókat, ajtókat, kórtermeket, altatómaszkot. Kinek mi van. Az oroszlánszelidítő gyereke az oroszlánketrecbe menjen be! Többé nem eltűnik, hanem tudjuk hol van, mit csinál. Jól lehet rá gondolni.

"Ééés, megszorítottad a kezünket, ha valakinek köszönni kellett, így mi bűbájos gyerekek voltunk te pedig mintaanyuka illedelmes kislányokkal!" Na ez már a hab a tortán.

Még valami fontos. A kiszámíthatóság. Ott is, ahol telefonügyelet van. Legyen koreográfia. Járassuk be. Ne rögtönözzünk. Előre találjuk ki, beszéljük meg. Mindig, minden körülmény között érezze magát biztonságban. "A kisgyerek semmit nem tud irányítani. Csak akkor érzi, hogy minden rendben, ha tudja mi jön." Ezt mi már nem tudjuk ilyen pontosan elmondani, jó esetben okosan kitaláljuk. Ezt csak az olyan tudja így megfogalmazni, aki tegnapelőtt még kisgyerek volt és emlékszik rá.

Ki kelt reggel, ki ad reggelit, ki fésül meg, ki visz el, ki jön értem, ki kérdezi meg hogy mi volt az oviban, ki olvas este?

Ha ezek megvannak, nem kell félteni a kistörpét vagy a kistündért. Ne legyen egyetlen dolgozó anyának sem lelkiismeret furdalása, hogy sikerélménye van a munkahelyén vagy sok időt tölt távol. A lekiismeret furdalással az a baj, hogy mindig kompenzálni akarjuk és az az együtt eltöltött időre fogja rányomja a bélyegét. Túlengedékeny leszek, következetlen. A gyerek észreveszi, kihasználja, fejemre nő. Ideges leszek, feszülök, lobbanok, csattanok. Nő a lekiismeret furdalás, kezdődik minden elölről. Malacka, ezek nem a mi lábnyomaink? Rosszul hangzik, igaz?