Grafitti

Milyen ügyes, hogy rajzol, már megfogja a ceruzát, hoppá ez a fal volt, mindegy! De nyolcadszor már nem mindegy. Miért imádnak a gyerekek a falra rajzolni?
Kézenfekvően azért, mert genetikusan nem születik velük, hova szabad rajzolni. Vagyis mindenhol rajzolnak. Meg kell tanítani őket, hova szabad. Ha a háromévest magára hagyjuk néhány filctollal, egy darab papírral, két perc múlva mire megyünk vissza? A falon a grafitti ...
Persze lehet az asztalon, a kanapén, testvérén, kutyán, padlószőnyegen ..., de leggyakrabban akkor is a falon van.
De miért a falon? Azért a falon, mert ebben az életkorban könnyebb úgy rajzolni, hogy maga előtt mozgatja a kezét, mint - lepillantva a papírra - maga alatt. Ez a pozíció egyszerűbb szem-kéz koordinációt jelent. Ha valami egyszerűbb, sokkal nagyobb móka, nem?
A nagycsoportosok már könnyedén rajzolnak kényelmesen ülve, asztalnál, de addig jajj a falnak.
Teendők leegyszerűsítve :
Őrizzük meg a hidegvérünket, fotózzuk le a falfirkát, jó lesz a 18.-dik szülinapján vagy a művészeti egyetem diplomaosztóján bekeretezve odaadni neki.
Mondjuk meg, hogy nem örülünk neki, többet ilyet ne tegyen.
Nem kell patáliát csapni, de legyünk határozottak.
Beszéljünk egyszerű tőmondatokban, hiszen ezek szabályok lesznek. Ne kezdjünk litániába diszperzites anyagismeretből, tapéta vízoldékonyságról és a derekunkról.
Vonjuk be a takarításba.
Ne hagyjunk elől csábító ceruzákat és filceket egyedül a kicsivel legközelebb.
Ha elöl hagytunk, haragudjunk magunkra és kezdjünk memóriagyakorlatokba.
Keressünk jó rajzfelületeket neki: gyúródeszkára rajzszögezett papír, falra akasztott tábla, kartondoboz, aszfalt az udvaron.
Dicsérjük meg nagyon a rajzát és azt, ha tiszta marad a fal.
Amúgy is
életveszély egyedül hagyni, tehát ne hagyjuk egyedül.