„Dehátorvosvagy”

Nem tudom letenni a fehér köpenyt akkor sem, ha éppen nem hordom. Egyébként keveset hordom, nem attól vagyok az. Orvosnak lenni hozzáállás és életforma. Nem különlegesen az, mert mindenhol van szakmai ártalom, mindenki az adott hivatása szerint néz körül az utcán. De én is: ha hallok valamit azonnal ezen a szűrőn megy át. Ha olvasok valamit benézek a sorok közé, ha tapasztalok kritikus vagyok. Egyre többet érzem viszont úgy, hogy semmi sem elég.

Kitaposott út volt amire léptem, amikor felvételiztem az orvosegyetemre, széles rokonságtól ellesett út. Tudtam mivel jár megtanulni az anatómiát, a szövettant, élettant, biokémiát, milyen gyakorlatra járni és szigorlatozni és utána milyen minden reggel 7-től osztályos referálón ülni és este ügyeletben maradni. Azt is tudtam, hogy nemcsak a kórházban vagyok orvos, hanem mindenhol. Barátok, ismerősök, anyukák az oviból, fodrász, varrónő, szomszédok, hozzátartozók és nem annyira hozzátartozók. Hippokratészi eskü, hivatás, folyamatos altruizmus.

Észre sem vettem mikor alakult át csöndesen a sok segítségkérés és kérdés "dehátorvosvagy" típusú igénnyé.

Ha nem feszít bennünket egészségügyi kérdés, nyilvánvaló mindenki számára, hogy egy orvos sem érthet minden területhez. De ha feszít minket valami testi vagy lelki baj, mindez nem számít és türelmetlenül repül a kérdés, mert "dehátorvosvagy".

Ha egy társaságban kiderül, hogy van köztük orvos, az illető azonnal "dehátorvosvagy" is lesz. Persze, ami egyértelmű, azt nem vele beszélik meg, hanem a saját orvosukkal, egyeztetett időpontban, rendelőben. A "dehátorvosvagy" a megválaszolhatatlan kérdéseket kapja felkészülési idő nélkül. Gyógyszer mellékhatásokat fejből. Tüneti szimptomatológiát betéve. Laborértékeket, labor határértékekre lebontva. Értenie kell a biorezonanciához, ismeretlen nyomelemekhez, az összes divatos diétához, minden gyereksíráshoz. Gyógytornához, akupunktúrához, mágnesterápiához, gyógynövényhez, zsírsavhoz, ... Hallania kellett minden kollegáról, ismerni illik az összes praktizáló többi orvost, minimum név szerint, de legalábbis azokat, aki az az elmúlt 25 évben végzett. Ha nem ismeri, akkor azokat legalább, akikhez a kérdező jár. Biztos hogy hallott már xy-ról? Ne-em? Nahát pedig ő nagyon híres ... Ha nem ismeri, arról ő tehet és jó fényt sem vet rá.

Ha óvatosan fogalmaz, a kérdezők elkeserednek hiszen "dehátorvosvagy", sőt tájékozatlannak is tűnhet és tovább ronthatja az orvosokról amúgy is kialakult "ezek nem tudnak semmit" képet. Mert bezzeg mások azonnal megmondják, hogy a szervezeted el van savasodva, nehézfémek halmozódtak fel benne, minden tiszta candida és azonnal méregteleníteni kell.

Ha nem tudja megoldani a kérdést, ajánlani kell tudni érsebészt, aki azonnal fogad, neurológust, aki holnapután kettő és fél három között, de persze egy percet sem kell rá várni és mindent gyógyít, rheumatológust, aki a kislábujjra szakosodott, sebészt, akinél nem fáj, ha megoperál és belgyógyászt, aki kézrátétellel diagnosztizál. És mindegy, lehet magánrendelés is, csak ne kerüljön sokba. Vagy protekcióval inkább semmibe. Ha csalódott, vele kell sóhajtozni, hogy már az orvosokban sem lehet megbízni, mert ugye így nem lehet egy beteggel bánni. Az igazi "dehátorvosvagy" telefonon is konzultál, össze sem kell vele futni. Olvassa az összes szaklapot és minden kongresszusról a legfrissebb tudást hozza.

Ha nem így lenne, szomorú szemmel emlékeztetik rá: "dehátorvosvagy"!

Próbálok "dehátorvosvagy" lenni és próbálok megfelelni annak, amit tanultam. Nem az egyetemen, inkább a példaképektől.

De úgy érzem, az utóbbi időben, a szuperegóm gyakrabban húzza össze rám neheztelően a szemöldökét, mint régebben.